Látogató számláló

0
1
0
4
0
6
6

Iskolaelőkészítő ovi sakk

A sakk kifejezetten hatékony képességfejlesztő eszköz, melyről bátran mondhatjuk, játszva, észrevétlenül tanít: figyelmet, koncentrációt, tervezést, logikus gondolkodást fejleszt. A mozgással, örömteli játékkal pedig a téri tájékozódást, látási és hallási differenciálást, figyelmet, gyors reagálást, az együttműködési készséget erősíti. Közben javul a memória és a kreativítás. A papír alapú feladatok kapcsán pedig az iskolai tanulási helyzettel ismerkednek a gyerekek.

Napjainkban már gyermekeinkre is hatalmas mennyiségű információ zúdul, melyeket először szelektálniuk szükséges, majd fel kell fedezniük köztük az ok-okozati összefüggéseket. Pörgő életünk illetve maga az iskolai tanulási folyamat is folyamatos probléma helyzeteket és döntési szituációkat hoz, melyekre gyorsan kell reagálnunk. Tulajdonképpen ezeket a szituációkat képezi le illetve a megoldáshoz szükséges készségeket fejleszti a sakk.

Óvodánkban szeretnénk lehetőséget adni arra, hogy a gyerekek játékos formában, sok mozgással, nevetéssel, tánccal kísérve megismerkedjenek a sakk alapjaival , miközben észrevétlenül támogatjuk iskolaérettséghez szükséges alapvető képességeket.

Középső- és nagy csoportosoknak ajánljuk a foglalkozást.



Foglalkozások időpontja:
hétfőnként 16.15


Időtartam:
kb. 40 perc


A foglalkozást tartó óvónő:

Czehlárné Vas Gabriella
óvodapedagógus
játékos sakk oktató

Honlap készítés