Látogató számláló
Hírek
A Mackó-Kuckóban számtalan program várja a gyerekeket. A legzajosabbak, legnépszerűbbek természetesen mindig azok, amelyekre a családok apraja nagyja is hivatalos. Ilyenkor a szülők, családtagok az óvodába, bölcsődébe berohanás illetve az épületből való kirohanás helyett kicsit több időt töltenek el nálunk: együtt mulathatnak, alkothatnak csemetéjükkel, kényelmesen szóba elegyedhetnek a többi felnőttel, élvezhetik saját konyhánk remekműveit és persze sokakból ilyenkor előbújik a mindenkiben benne rejlő gyermek is.
A nevelési év első ilyen mindenkit megmozgató eseménye a Szüreti mulatság. Először a munka (azaz az alkotás és a préselés), utána a szórakozás, vagyis a mulatság!
Az elmúlt időszakban valamennyi csoport az ősz témájával foglalkozott, a Mackó-Kuckósok sokat megtudhattak az ehhez kapcsolódó szokásokról, néphagyományokról. Előkerültek az őszhöz illetve az évszak gyümölcseihez kötődő mondókák, versek, dalok és készültek a szebbnél szebb alkotások, melyekből most is kiállítást rendeztünk intézményünk bejáratánál. Október 12-én, csütörtökön délelőtt a gyerekekkel elsajátíthattuk a hagyományos szőlő „szemezés” és préselés csínját-bínját, majd kortyoltuk elégedetten az eredményt, azaz a friss mustot.
Október 13-ai családos rendezvényünkbe pedig mindent belesűrítettünk, ami egy színes őszi, szüreti kavalkád velejárója. Először táncházba invitáltuk vendégeinket. Majd kicsik és nagyok több helyszínen élvezhették az egyes „állomások” adta lehetőségeket: célbadobásban, „elgurult szőlőszemek” összeszedésében, szőlőszem terelésben, szőlőszem egyensúlyozásban, rajzkuckóban jeleskedhettek az óvodások, bölcsődések és természetesen a felnőttek.
A vendéglátás sem maradhatott el: saját főzőkonyhánkon készült lángos, pazar gyümölcstál és az ősz hangulatát idéző tea várta a megfáradt „szüretelőket”.
A hangulatot hűen tükrözik az eseményen készült FOTÓINK.