Látogató számláló
Hírek
Röviden szívószál futásnak neveztük el azt az állapotfelmérést, amit Mozgásműveltség Fejlesztő programunknak megfelelően a nevelési év elején végzünk el nagy- és középső csoportosaink körében. A környezetvédelem és az újrahasznosítás jegyében ebben az évben is műanyag szívószálak helyett fa spatulákat gyűjtöttek körönként a Mackó-Kuckósok, így már igazából csak megszokásból használjuk a szívószál futás elnevezést.
Ennek a futásnak a lényege: a pomázi sportpályán 12 percen keresztül mozognak (futnak, sétálnak) a gyerekek. Körönként spatulát osztunk szét köztük. Az idő lejártakor a gyerekek megállnak és a spatulák összeszámlálásával illetve a még be nem fejezett kör figyelembe vételével megtudhatjuk a megtett távolságot. A tapasztaltakat összegezve, elemezve a csoport szintjének megfelelően tudjuk kialakítani a tornatermünkben tartott testnevelés foglalkozások mozgásanyagát.
Ebben az évben szeptember 11-én, hétfőn futottak a Kék (nagy) és Színes (középső) csoportosaink a pomázi sportpályán.
A gyerekek játéknak és persze egy kicsit versenynek, kihívásnak is tekintették a spatula gyűjtögetést. Habár a tűző nap, a szeptemberi 30 °C-os meleg nem tűnt a hosszútáv futáshoz a legideálisabbnak, mégis az alapos, jókedvű bemelegítés után a gyerekek kitartóan rótták a köröket. Hazafelé menet kedves invitálást kaptunk a pomázi tűzoltóságra is.
És kanyarodjunk kicsit vissza a beszámoló elején említett újrahasznosításhoz: az összegyűjtött spatulákból kézműves foglalkozás keretében kreatív alkotások készülnek majd.
Képes beszámolónkat honlapunk GALÉRIÁJÁBAN tekinthetik meg.