Látogató számláló

0
0
9
4
7
2
0

Hírek

2023.05.12
Anyák napja

Nincs olyan anya, aki nem ejtett volna könnyet gyermekéért. Az anyai könnyben számtalan dolog rejtőzik: legfőképpen a szeretet, de ott bujkál benne a féltés, a büszkeség, a csodálat, az egyek vagyunk/voltunk érzés és néha persze a tehetetlenség és a fáradtság is.

Anyák napján a legtöbb anya elérzékenyül. A tapasztaltak, előrelátók óvodai, iskolai műsoron már kezükben zsebkendőt szorongatva foglalnak helyet.  Egy nap, egy szál virág ….és egy aprócska pillanatra van időnk arra, hogy tömbösítve, tömörítve átfusson rajtunk minden, gyermekünkhöz kapcsolódó élmény. Aztán folytatjuk ott, ahol pár percre abbahagytuk. És ez így van rendjén.

A Mackó-Kuckóban május 8-a hetében csoportonként ünnepeltük az Anyukákat és a Nagymamákat. A készülődés persze már jóval korábban elkezdődött, ám nem csak a műsor gyakorlásával, hanem a harapnivalónak szánt kekszek közös elkészítésével is.

„Műsor”: a legkisebbeknél a szülők is aktívan részt vettek a mondókák, dalok előadásában. A nagyobbak pedig, mellettük legyen szólva, bátran kiálltak a nagyszámú nézősereg elé. Nem is tudom, ki izgult jobban: a szereplők vagy a közönség. És ha valaki ki is bírta, hogy a szívmelengető előadást szipogás vagy könnycseppek nélkül nézze végig, a gyerekek saját készítésű ajándékának átadásánál nem hiszem, hogy akadt olyan, aki ne hatódott volna meg. És ez szintén így van rendjén.

Aztán a gyerekek által sütött linzer ropogtatásával valahogy minden átfordult egy felszabadult, igazán jó hangulatú, vidám kavalkáddá.

A csoportonkénti „műsorokról” készült fotókat keressék GALÉRIÁNKBAN!

Honlap készítés