Látogató számláló

0
1
0
4
0
6
6

Manó TTK

Mesés kalandozás a természettudományok világában, jó hangulatú beszélgetésekkel, kísérletekkel, illusztrációkkal, játékokkal gazdagítva. Ajánlom minden érdeklődő, figyelmét megtartani tudó gyermeknek.


 

Érdekes körülmények között, egy másik világból érkezett a Földre,
"Ez Mi", a kalandor manó, aki hosszas utazás után, nagy szerencsémre éppen az én kertemben pihent meg. Amint megpillantottam, tudtam, hogy "Ez Mi" és én, jó barátok leszünk. Így is lett. (...)

Ebben az évben ő kísér majd el minket a természet titokzatos tengerén át, a tudás erdejébe, ahol ezer megfejtendő rejtély, millió érdekes történet és furcsa lények sokasága vár ránk. Egy csodálatos „anya”, akit úgy hívnak, hogy Föld, gondoskodik "Ez Mi" és kis csapatunk kalandjairól, és véget nem érő csodálatos utazásunk, felejthetetlen állomásairól.

Ha van kedved, „gyere velünk” és győződj meg egy (próba)”kaland” keretén belül arról, hogy lesz –e kedved velünk utazni egész évben! Szeretettel vár "Ez Mi" a kismanó és állandó útitársa Anikó néni, a Manó TTK (természettudományi kör) világra nyíló csoportszobájában.

Másik óvodába jársz? Semmi baj, téged is szeretettel várunk!

 

Manó TTK tematika (klikk)

 

Foglalkozások időpontja:

hétfő 15.45 nagyoknak

hétfő 16.30 kicsiknek



Időtartam:

30-40 perc


A foglalkozást tartó óvónő:

Makai-Boros Anikó
tanító, óvodapedagógus

 

 

Honlap készítés